Menu

Cookie szabályzat

A cookie-kal kapcsolatos irányelvek

Üdvözöljük a Carlsberg Hungary Kft. által fenntartott oldalon. A cookiekkal kapcsolatos jelen irányelv célja, hogy tájékoztassuk felhasználóinkat a tőlük származó információk cookie-k és a felhasználók nyomon követésére szolgáló más technológiai megoldások segítségével történő gyűjtésének gyakorlatáról.

A cookie-k használatára vonatkozóan szükséges beleegyezéssel kapcsolatos jogszabályi háttér áttekintése

Tájékoztatjuk felhasználóinkat, hogy a honlapunk által működtetett cookie-k alkalmazása az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény („Eht.”) 155. § (4) szakasza értelmében a felhasználó világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – előzetes, tájékozott hozzájárulását igényli. Hozzájárulás hiányában, illetve a korábban megadott hozzájárulás visszavonása esetén honlapunk nem helyez el cookie-kat az Ön eszközén.

Az e szabálynak való megfelelés érdekében a következő négy lépést tettük:

Azonosítottuk az e webhelyen keresztül használt cookiekat és a nyomon követésre szolgáló más technológiai megoldásokat, a cookie-k használatának célját, valamint a kapcsolódó információkat, például a cookie-k lejáratát, továbbá, hogy saját (first party) vagy idegen (third party) cookie-król van-e szó.

Egyértelmű és átfogó tájékoztatást adtunk a webhely cookie-jairól.

Döntöttünk a webhely cookie-jaira vonatkozó beleegyezés megszerzésére vonatkozó megfelelő stratégiát illetően.

A webhelyen alkalmazott, a beleegyezés megszerzésével kapcsolatos stratégia

A cookie-k és a hasonló, a felhasználók nyomon követésére szolgáló technológiai megoldások (például a nyomon követési képpontok és a weboldali szkriptek) (a továbbiakban: a cookie-k) használata a fentiekben részletezettek szerint a felhasználó beleegyezéséhez kötött.

A bármilyen jellegű cookie-hoz megfelelő, a beleegyezés megszerzésére irányuló stratégia részeként a jelen irányelvekben és mellékletében tájékoztatjuk felhasználóinkat a következőkről:

ki szolgálja ki a cookie-t (saját vagy idegen cookie)

milyen adatokat gyűjt a cookie

milyen célokat szolgál a cookie

a cookie működésének időtartama

annak a webhelynek a jellege, amelyen keresztül a cookiet elhelyezték.

A beleegyezést igénylő cookie-k esetében az alábbi megközelítést alkalmazzuk a látogatók beleegyezésének megszerzésére:

a felhasználó világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – előzetes, tájékozott hozzájáruláson alapuló stratégiát alkalmazunk (például olyan bannert/felugró ablakot, amely az ilyen cookie használata előtt a látogató beleegyezését kéri).

A cookie-k típus szerinti ismertetése (szemben a pontos elnevezés szerinti ismertetéssel):

Tekintettel a webhelyeken keresztül használt cookie-k jelentős számára, az „A” melléklet szerinti értékelés nem egyesével ismerteti és értékeli az egyes cookie-k magánszférát érintő jellegét. Az értékelés ehelyett kategóriák szerint csoportosítja a cookie-kat (például „hirdetési cookie-k”, „elemzésre szolgáló cookie-k” stb.), és az egyes kategóriák esetében vizsgálja a magánszférát érintő jelleget, figyelembe véve az adott kategóriába tartozó cookie-k sajátos funkcióit. Ez lehetővé teszi azt, hogy a fogyasztók egyszerűbb és érthetőbb tájékoztatást kapjanak a cookie-król.

MEGJEGYZÉS:

Az ezen a webhelyen keresztül használt cookie-típusok értékelése az „A” mellékletben található. Az értékelés tájékoztat a cookie-k céljáról, működési idejéről, „A cookie-k tiltása” részben pedig a cookie-k visszautasításáról.

Cookie-k segítségével gyűjtött személyes adatkezelés feltételei

Tájékoztatjuk a felhasználókat, hogy weboldal üzemeltetője, a Carlsberg Hungary Kft. adatkezelést végez a cookie-k segítségével gyűjtött felhasználói személyes adatok tekintetében (például: IP-címek gyűjtése, egyedi azonosítók kezelése, felhasználók online tevékenységének nyomon követése és ezáltal a felhasználó egyedi azonosítása, reklámok útján való megkeresése). A weboldal üzemeltetője által gyűjtött adatok tehát egyes cookie-k esetében összekapcsolhatók a felhasználó által szolgáltatott, közvetlenül azonosítható információval.

Tájékoztatjuk a felhasználókat, hogy az adatok kezelésével kapcsolatban a felhasználó az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Info tv.”), valamint az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 rendeletének (a továbbiakban: „Rendelet”) által biztosított jogok illetik meg, amelyet az adatkezelési szabályzatban részletesen ismertettünk. Ezen túlmenően az adatkezelési szabályzat rögzíti a Carlsberg Hungary Kft. általi adatkezelés szablyait, így ez vonatkozik a cookie-k által megismert személyes adatok kezelésére is.

A más webhelyekre mutató hivatkozások

Ez a webhely más webhelyekre mutató linkeket vagy hivatkozásokat tartalmazhat. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a más webhelyek cookie-jaiért/nyomon követésre szolgáló technológiai megoldásaiért nem vállalunk felelősséget, és cookie-król szóló jelen irányelvek az ilyen webhelyekre nem vonatkoznak.

A velünk való kapcsolatfelvétel

Ha kérdése, észrevétele vagy problémája van a cookie-kal kapcsolatos irányelveket illetően, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba a következőképpen:

Carlsberg Hungary

2040 Budaörs, Neumann János utca 3.

+36-23-888-514

[email protected]

A cookie-kal kapcsolatos irányelvek módosítása

Ha változna a jelen irányelv, akkor a módosított irányelvet ezen a webhelyen tesszük közzé. 

A cookie-kal kapcsolatos irányelv utolsó frissítésének napja: 2018. május 25.

A melléklet: a webhelyen felhasznált sütik típusai:

Süti típusa

Forrása

Cél

Lejárat

Hogyan lehet letiltani?

A Carlsberg Hungary Kft. által alkalmazott sütik vagy nyomkövető technológiák (saját sütik)

A webhely alapbető céljait és funkcióit biztosító sütik

ARRAffinity, ASP.NET_SesssionId, pwag

Carlsberg Hungary Kft.

 

Ezek a sütik feltétlenül szükségesek webhelyünk megfelelő müködéséhez. A segítségükkel gondoskodunk webhelyünk biztonságáról és hatékony üzemeltetéséről.

Az ilyen célból beállított sütiket webhelyünk legutolsó felkeresése után egy hónappal automatikusan törli a rendszer az Ön eszközéről.

A sütiket a böngésző beállítás ainak megvált oztatás ával engedél yezheti vagy tilthatja le. Mivel a lehetős égek böngész őnként eltérőek , további informá ciókért lépjen be böngész őjének Súgó menüjébe.

 

Webhely élménynövelő sütik

 

Carlsberg Hungary Kft.

 

Ezekkel a sütikkel javíthatjuk webhelyünk teljesítményét és használhatóságát. Megállapíthatjuk velük például, hogy az Ön böngészőjében futhatnak-e webhelyünk („parancsfájl” nevü) programocskái, amelyek bővítik webhelyünk funkcióit, vagy megjegyezhetjük a webhelyre vonatkozó egyéni beállításait (mint pl. betüméret vagy nyelvi beállítások).

Az ilyen célból általunk beállított sütik közül egyeseket a böngésző bezárásakor automatikusan töröl a rendszer az Ön eszközéről.

 

A sütiket a böngész ő beállítás ainak megvált oztatás ával engedél yezheti vagy tilthatja le. Mivel a lehetős égek böngész őnként eltérőek ,

további informá ciókért lépjen be böngész őjének Súgó menüjé be.

 

Elemzéscélú sütik és technológiák:
_ga, _gat_*, _gid

 

 

Google Analytics

 

Ezekkel a sütikkel gyüjtjük a látogatók webhelyhasználati szokásaira vonatkozó információkat. Ezekből az információkból jelentéseket készítünk, illetve a webhely javításánál jelentenek segítséget. A sütik névtelen formában olyan információkat gyüjtenek például, mint hogy hányan látogatták meg a webhelyet, honnan érkeztek a látogatók a webhelyre és milyen oldalakat kerestek fel.

Az ilyen célból beállított sütik közül egyeseket a böngésző bezárásakor automatikusan töröl a rendszer az Ön eszközéről. Mások viszont webhelyünk utolsó felkeresése után akár 24 hónapig is rajta maradhatnak.

 

A Google Analytics nyomköv etéséről a következő oldalon jelentkezhet ki: http://to ols.googl e.com/dl page/gao ptout?hl =en-GB.